A katonai szolgálata alatt tartalékos tiszti kiképzést kapott. A Pécsi Pedagógiai Főiskolán 1959-ben kezdett tevékenykedni. Végigjárta a ranglétrát a tanársegédségtől a docensen át a főiskolai tanári címig. A hatvanas-hetvenes években tizenegy éven át a Tanárképző Főiskola Kollégiumának igazgatója is volt. Ezt követően a Pécsi Tudományegyetem főtitkáraként, 1992 és ’95 között pedig a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola főigazgatójaként működött. Legnagyobb érdemének sokan azt a hihetetlen szervezőmunkát tartják, amely életútján mindvégig jellemezte. Szerepe volt abban is, hogy Magyarországon meghonosodjék az audiovizuális nyelvoktatás. Hosszú pályája során megszámlálhatatlanul sok kitüntetést kapott, így például Apáczai Csere János-díjat, a Pécsi Városháza díját, a Baranya Megyei Közgyűlés díját. Volt az Oktatás Kiváló Dolgozója, kollégiumi működéséért kétszer kapott Ifjúságért Érdemérmet. 1953-tól aktív a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban. Neje középiskolai tanár, havi SZT pótdíja 800 Ft volt.
Dr. Horváth István belügyminiszter 009/120/1988. sz. parancsa soron kívül alezredessé léptette elő, „Az 1971. évi 10. tvr. 12. § /3/ bekezdés alapján a Belügyminisztérium állományában végzett eredményes munkájáért, 1988. április 1-i hatállyal.” A parancs előadója Dömény alezredes volt.
Harangozó Szilveszter altábornagy belügyminiszter-helyettes 009/315/1988. számú parancsa dicséretben és jutalomban részesítette, „Az 1971. évi 10. sz. tvr. 31. § /1/ bekezdés alapján – a szolgálat példamutató teljesítéséért – a Fegyveres Erők Napja alkalmából: 8 000 Ft” értékben. A parancs előadója Dömény Tamás alezredes volt.
Dr. Ilcsik Sándor vezérőrnagy a Belügyminisztérium miniszterhelyettese által aláírt, 009/51/1990. számú parancs alapján nyugállományba helyezve 1990. január 31-i hatállyal, a szolgálat felső korhatárának elérésével. „A Belügyminisztériumban végzett eredményes munkája elismerése mellett.” A parancs előadója Papp M-né főhadnagy volt. Fedőszáma mellett piros tintával a 1324-es szám van írva.