Apja bányász, ács szakmunkás, anyja háztartásbeli, neje bérelszámoló. 15 éves korában került a postához, egész életében itt dolgozott. 1946-tól SZDP, 1948-tól MDP később MSZMP tag. Munkahelyén a párt végrehajtóbizottság tagja, 1952-től vezetőségi tag is. SZT pótdíja 1974-ben 600 Ft, majd 1983-tól 800 Ft volt. Beosztási illetménye 5 750 Ft lett 1984-től.
1976-os jellemzése szerint 3-4 hálózat átadását tervezték részére. Ez 1980-as jellemzése szerint sikerült., hozzá csatolták „Lovassy József”, „Mátrai Ferenc” és „Abonyi József” hálózatokat.
Pallagi Ferenc vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes 1989. december 20-án kelt, 009/398/1989. számú parancsa alapján nyugállományba helyezve, „Az 1971. évi 10. sz. tvr. 5. § /1/ bekezdés alapján, a szolgálat felső korhatárának elérésével, a Belügyminisztérium állományában végzett eredményes munkája elismerése mellett, 1989. december 31-i hatállyal.” egyben dicséretben és jutalomban részesítette, „A 10. sz. tvr. 31. § /1/ bekezdés alapján. a szolgálat példamutató teljesítéséért: 8 000 Ft” [összegben]
A parancs előadója Papp Mihályné főhadnagy volt.