Kivonat 1980. július 17-én kelt Minősítéséből:
1969.XII. előtt a III/II-8-b alo. beosztottja, fedőmunkahelye az IBUSZ NKO vezetői állása (már 1956 előtt is ott dolgozott). 1970-1975 között külföldi beosztásban volt. Ezt követően csoportvezető fedőmunkahelyén. Részt vett az alosztály szűrő-kutató munkájában, jelöltek kiválasztásában és tanulmányozásában.
Minősítését Lakatos József alezredes alosztályvezető állította össze, dr. Veres János alezredes osztályvezető hagyta jóvá.
Kivonat Önéletrajzából:
Öccse BM dolgozó, neje politikai munkatárs. 1943-ban érettségizett, ezt követően a MÁV napidíjasa. 1945 elején belépett az MKP-ba. 1948-tól a beszolgáltatás előkészítésében vett részt, ezt követően a Malomipari és Takarmányközpontnál számlarevizor. 1949-ben MDP pártiskolát végzett, majd az MTA-hoz került mint függetlenített párttitkár. 1950 júniusátl IBUSZ társasutazási ügyintéző. 1952-től IBUSZ irodavezető. 1956-tól MSZMP szervező.
„Az ellenforradalom leverése után a pártot szervező elvtársakkal arra a következtetsére jutottunk, hogy ha a munkástanács megválasztását megakadályozni nem tudjuk, akkor arra kell törekednünk, hogy minél többen bekerüljünk abba. Ezen megállapodás alapján több elvtárssal egyetemben engem is beválasztotak a munkástanácsba, amely aztán 1957 elején kimondta megszűnését. ”
1957-től a főiroda vezető helyettese. 1957-től a nyugati országok idegenforgalmi osztályán csoportvezető. 1958-tól alapszervi párttitkár, 1959-1961 között személyzeti osztályvezető is. Ezt követően NKO vezető. Magalakulása óta tagja a munkásőrségnek. Öccse BM dolgozó. Nyelvpótléka 300 Ft volt.