1968-tól a Corvina Kiadó szerkesztője. 1969-től MSZMP-tag, 1970-től a kiadó PB-tagja, 1971-ben párttitkára. Életrajza szerint: „Következetesen marxistának tartom magam, ezt igyekszem írásaimban és lektori -. egy kicsit cenzori – munkámban érvényesíteni.” 1972 november 1-től "SZT"-tiszt. A róla készült jellemzés szerint: „Több felderítő jellegű adatot, személyekről jellemzéseket adott. [...] 1973 március hónapban bírálatot kapott azért, mert egy feladatot önhatalmúan, dekonspiráció veszélyét felkeltve hajtott végre. Ezidőtájt magatartásában lassan kiütköztek azok a vonások, amelyek végülis messzemenő következtetések levonására késztettek bennünket. Rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy állambiztonsági munkája vállalásában túlzottan nagy szerepet játszanak anyagi megfontolásai, egyéni érdekei. […] 1974. március 28-án tudomásunkra jutott, hogy nevezett ellen fedőmunkahelyén fegyelmit indítottak, mivel két év óta munkahelyi címére rendszeresen küldet az NSZK-ból pornográf irodalmat. Az SZT-10 hadnagy erről csak a soronkövetkező harmadik találkozó során, kifejezett és félreérthetetlen rákérdezés után jelentett. Elismerte, hogy két év óta üzletszerű kereskedelmet folytat a címére küldött pornográf irodalommal. Nevezett magatartása a kommunista erkölcsi normákkal összeegyeztethetetlen."