1977.01.01-én nevezték ki SZT-tisztnek. Fedőmunkahelyén, a Dunai Kőolajipari Vállaltnál az Igazgatási Főosztály vezetője. Irányítása alá tartozott a Rendészeti-, a Nemzetközi Kapcsolatok-, és az Igazgatási Osztály, valamint a Polgári Védelmi Törzsparancsnokság.
1981-es jellemzése szerint segítségével szervezték be „Faludi” tmb-t. Munkája során - többek között - a „Simon” és „Faludi” fedőnevű tmb-ket tartotta. Jelzései alapján 1979-ben egy előzetes ellenőrzést rendeltek el és zártak le eredménnyel. „Helyesen választotta meg és alakította ki hálózaton kívüli kapcsolati körét, jelenleg 4 fő társadalmi kapcsolatot foglalkoztat. A fentieken túlmenően a partner főosztályok vezetőivel, ill. osztályvezetőivel – akiknek száma mintegy 50 fő – mint hivatalos kapcsolatokkal viszonya jó, bizalommal keresik problémáikkal. [...] Az objektumba beutazó külföldi nyugati állampolgárok ellenőrzésére jól funkcionáló rendszert épített ki és foglalkoztat. Ehhez megfelelő rezsimintézkedéseket tett és azok betartását eredményes működését biztosítja.”
A munkahelyi PB Agitprop. bizottság tagja.
Benkő Ferenc ezredes, a III/II. Csoportfőnökség vezetője által aláírt, 009/27/1990. számú parancs alapján 1990. január 31-i hatállyal „A Belügyminisztériumban végzett eredményes munkája elismerése mellett.” nyugállományba helyezték. A parancs előadója Loss István alezredes volt.